Takáts Péter A XXI. század kihívásairól

Napjainkban egy hatalmas világfejlődési cél, az emberi szabadság megvalósítása és a tetteinkkel kapcsolatos növekvő tudatosság kialakítása érdekében, egy igen jelentős fejlődési folyamat zajlik, függetlenül attól, hogy az emberek tudnak-e róla és ezzel a folyamattal össze akarják-e kötni magukat vagy sem. Hogy ez mennyire így van, ezt támasztja alá a kulturális kreatívoknak nevezett emberek egész világon történő tömeges megjelenése, jelezve azt a hatalmas tudati változást, ami emberi akarattól függetlenül zajlik a világban. Ez a kor ezért nem csak azt várja el az emberektől, hogy az eddigieknél jobban kössék össze magukat a világban zajló folyamatokkal, hanem azt is, hogy tudatosan vegyenek részt és működjenek együtt egymással az egészséges társadalmi és gazdasági élet kialakításában és fenntartásában.

Egy olyan korban élünk, amikor másoktól már semmit sem szabad elvárni, csak a saját kezdeményezések időszerűek, és ha valaki úgy érzi, hogy valamire szükség van, akkor neki kell megtennie minden lépést, ami szerinte ennek eléréséhez szükséges. Ez azt is jelenti, hogy az őseink által mutatott példával éppen ellentétes módon ma már csak mi maguk vállalhatunk felelősséget saját sorsukért és ezt másoktól nem várhatjuk el. A tudati fejlődés és az individualizáció által létrejött új tudatosságukkal közvetlenül hatnunk kell a társadalmi és gazdasági folyamatokra, azokra melyeket eddig mindig mások hoztak létre és szerveztek meg. Ennek a múltnak a következménye, hogy a mai napig még mindig másokat szokás felelőssé tenni a világban tapasztalható problémákért.

Őseinktől azt tanultuk, hogy a politikusokat, a kormányokat, a bankárokat, vagy éppen a médiát kell felelőssé tenni azért, ami a világban történt és történik.
Akkor ez teljesen természetes volt, de ennek a XXI. század elejére vége! De miután ma minden az emberi szabadság kifejlesztésének szolgálatában áll, ezért ma az emberek cselekedeteikben teljesen szabadok, azaz ma csakis ők döntik el, hogy mit tesznek. Ez pedig hatalmas mértékben megnehezíti ezt a fejlődési folyamatot. Mivel ezt a rendelkezésünkre álló új és eddig szinte ismeretlen minőséget ma még nehéz helyesen értelmezni, az emberek a rendelkezésükre álló szabadságot sokkal inkább a vágyaik kielégítésének szabadságaként értelmezik, mint egy világfejlődési folyamat részeként. Így aztán érthető módon egyáltalán nem vagy csak nehezen vállalják fel a felelősséget vele kapcsolatban.

A szabadságot tehát ma a tudatosság és a felelősségvállalás hiánya miatt, a legtöbben csak úgy tudják értelmezni, hogy a vágyaimnak megfelelően azt csinálok, amit akarok. De nem is várhatunk el többet, hiszen ahhoz, hogy az emberek ezzel az új minőséggel valójában összekapcsolódjanak, komoly belső fejlődésre van szükség.

Mert az igaz, hogy ma szabadon, külső befolyásolástól mentesen kell döntenünk, és ezért azt teszünk, amit jónak és helyesnek látunk, de ma ez messze nincs így. Nem a jót és helyeset tesszük, hanem hagyjuk, hogy szinte minden döntésünket egy reklám, egy hamis információ, esetleg más véleménye vagy elvárása motiválja. Eközben pedig a kor elvárása az lenne, hogy tudatosan és felelősségteljesen cselekedjünk, összhangban a bennünk szabadon kialakult világképpel és az abból adódó feladatokkal.

Olyan mértékben kellene tudatossá válni akarati erőinkben, hogy akaratát mindenki csak önmaga irányítsa, és soha ne cselekedjen sem kényszerűségből, sem pedig azért, mert a tanára, vagy a szülei vagy egy hatóság ezt várja el tőle, vagy egy reklám ezt sugallja esetleg valaki ezt mondta neki. Ez egy igen nehéz feladat, ugyanis azt várja el az embertől, hogy cselekedetei hatásairól biztos és helyes információk álljanak a rendelkezésére és ezek a hatások mindig pozitívak legyenek. Ez pedig leginkább az emberi morális alapokat és az akaratot teszi próbára.

Azt magunk is megtapasztalhatjuk, hogy ez a folyamat milyen komoly nehézségekbe ütközik, mert nem elég, hogy egy eddig még soha nem volt tudatosságot vár el tőlünk a világ, azt is látnunk kell, hogy ennek kialakításában teljesen magunkra vagyunk utalva. Dicső elődeinknek ezzel kapcsolatos tapasztalata nincsen, így erre nem támaszkodhatunk. Így aztán ma valójában teljesen szabadok vagyunk annak eldöntésében, hogy milyen újfajta tudatosságot hoznak létre. Ebben a folyamatban magukon kívül szinte senkire sem támaszkodhatnak.

Ráadásul nem csak a vágyainkat kellene uralni, hogy ezek nyomására ne saját önző érdekeinket szolgáljuk, hanem valami közjót, a másik embert, hanem uralni kellene a félelmeinket is, hogy a manipuláció lehetőségétől és a nem szabad cselekvéstől megóvjuk magukat.

Nagyon fontos ez a kettő, mert azoknak az erőknek, akiknek a földfejlődés áramával ellentétes céljaik vannak, - ők máshova szeretnének eljutni, mint az emberek - azaz a hatalom és a pénzvilág urainak, ma két eszköze van az emberek sakkban tartására: a félelem és a vágyak manipulálása.
Erre számos példát ismerünk a szeptember 11-ei eseményektől kezdve, a terrorista fenyegetettségen keresztül, a sertésinfluenzával kapcsolatos hisztériáig. Ebben az új helyzetben minden embernek önmagáról kell gondoskodnia, és még azt is neki kell meghatároznia, hogy mi történjen vele és általa a világban. Önmagának kell eldöntenie, hogy mi az, ami jó, és mi az, ami gonosz, mert senki nem veszi le róla ezt a terhet. Így aztán érthető, hogy miért állnak olyan elveszetten és magányosan az emberek és miért tűnnek sok esetben bénának akkor, amikor tenni kellene valamit.

Ebben a speciális helyzetben milyen segítséget kaphatunk mégis? A minket körülvevő közösségétől nehezen kaphatunk segítséget, hiszen a világnak ebben a kérdésben nincsen tapasztalata, és szinte mindenki elveszetten áll a kor nagy kérdései előtt. Mindenesetre legalább nekünk magunknak kellene törekednünk azoknak a képességeknek és morális alapoknak a kialakítására, elsajátítására, melyek ahhoz szükségesek, hogy az előttünk tornyosuló problémát magunk megoldjuk, és a kor által feltett kérdésekre a választ legalább magunknak megadhassuk.

Hogyan segíthetünk magunkon? Először is egy erős morális alapra van szükség, ennek a kialakításán kell dolgoznunk, amely aztán alapja lehet annak az egészséges önbizalomnak. Erre az erős morális alapra és az önbizalomra azért van nagy szükség, mert ma az ember önmaga és szabadon dönti el, hogy melyik Istent szolgálja, hogy milyen életstílust választ, milyen ritmust alakít ki az életében, hogyan alakítja személyes kapcsolatait, vagyis hogyan és mire használja el az életét. Akiben azonban ezek az alapok nincsenek meg, az bizony nagyon könnyen téved, és rossz döntéseket hozhat, hiszen ma számos erő dolgozik azért, hogy ne a helyes döntést hozzuk, sok olyan erő működik a világban, melynek célja éppen a mi próbatételünk. Ebben a feladatban a legjobban a biográfiai és az önismereti munka tud segíteni az embernek.

A mai helyzetben való megkapaszkodáshoz azonban még egy másik, mondhatnánk úgy is, egy létfontosságú dolgot kell még kifejlesztenünk magunkban: egy szellemi orientációt, egy helyes világlátást, olyant, amely képes útmutatást adni a világfolyamatokban és segít abban, hogy szabadon felismerjük azt, hogy ez az egész út hova is vezet, mi a világban zajló folyamatok célja és értelme.
Mert ha egy kicsit is foglalkoznánk a világfejlődés kérdéseivel, akkor megtalálhatnánk a választ is azokra. Felismerhetnénk, hogy a tőlünk elvárt fejlődésnek van egy célja, és megérthetnénk, hogy a XXI. századi emberiség fejlődésének is van egy világos és tiszta célja. Ebben szintén a képzésünk segíthet, de most elsősorban az anyagi létet is meghatározó szellemi összefüggések kutatása és megismerése. Ezen az úton a két időáram összefüggéseinek felismerése segíthet a legtöbbet.

A Vezetői kerekasztal során végzett korábbi tanulmányainkból tudjuk, hogy a világban két időáram létezik.
Az egyik időáram a múltból jön és ez az, amit a legjobban ismerünk, mert ebben éljük a nappali tudatosságunkkal életünket. Ez az a tudatosságunk, ami a mindennapi dolgok közötti összefüggést megadja a számunkra. Sőt, ha valami történik az életünkben, akkor szinte mindig ebben az időáramban keressük az okokat, mert úgy gondoljuk, hogy minden velünk megtörtént esemény oka, egy az azt megelőző eseményben van. Ez egyébként az a tudatosság, amivel a modern tudomány is látja a világot és magyarázza a dolgok értelmét. Ebben az időáramban él és létezik az ok-okozati világ.

Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy létezik egy ezzel éppen ellentétes, második időáram is. Ez egy olyan időáram, ami a jövőből tart felénk. A magyar nyelv ezt csodálatosan ki is fejezi, ugyanis a jövő szavunk pontosan azt jelenti, hogy valami „jön felénk”. Azaz magyarul a jövő - egy időáramban - jön felénk. Ez egy olyan időáram, amit csak akkor érthetünk meg, ha kilépünk az ok-okozati gondolkodás világából és más tudatossággal próbáljuk megközelíteni az eseményeket, megismerni a világot és a benne zajló folyamatokat.

Fogalmazhatnánk úgy is, hogy ez a második időáram arra szólítja fel az embert, hogy a dolgok értelme és rendeltetése iránt érdeklődjön. Ebben úgy lehet megérteni az eseményeket, hogy az ember magában mindig azt kérdezi: „mi az értelme ennek az eseménynek?” Ez utóbbi megközelítés az ember éjszakai tudatosságának, míg az előző a nappali tudatosságának felel meg.
Ha egy kicsit jobban belemerülünk ebbe a két időáramba és azok mélyebb összefüggéseit vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy az első időáramot, mint egy felépítő, egy inkarnációs áramlatot lehet tekinteni, ami ugyanakkor teljes egészében az életünkben, az élettestünkben (antropozófiai kifejezéssel az étertestünkben) gyökerezik.

Ezzel szemben a másik többségünk számára még idegen és fura. Ennek oka elsősorban az, hogy ez egy lebontó, egy exkarnációs áramlat, aminek van még egy tudatossági minősége is. Ha még mélyebbre megyünk, akkor azt látjuk, hogy ez az áramlat az ember asztráltestével van kapcsolatban és ez a lebontó tulajdonsága megmutatkozik abban, hogy asztráltestünk állandóan leépíti életerőinket, hogy az emberi tudatosság számára teret biztosítson.
Ahogyan ebben is, úgy életünk számos más jelenségében is megtalálhatók a második időáramra utaló minőségek. Mint tudjuk, az asztráltest időárama is visszafelé futó, amit jól mutat az, hogy éjszakánként, a nappali történéseket visszafelé peregve éljük át. Annyira visszafelé haladunk az időben, hogy, néha korábbi inkarnációba is visszamegyünk, csak ez a nappali tudatosságunk elől rejtve marad. Ugyancsak a visszafelé futó második időáramot látjuk a halál utáni életünk első szakaszában, amikor az asztráltestünk feloldódik, és az időben visszafelé haladva éljük át földi életünk eseményeit. Az az ember, aki ebben az időáramban is fel kíván ébredni és tudatossá akar válni, az rendszeresen végzi esténként, az eseményeket visszafelé felidéző, „Rückschau”-t.

Van ennek a kérdésnek még egy kozmikus dimenziója is. A jövőkép, az minden ember számára egy jól ismert fogalom és különösen vállalkozók esetében gyakran használjuk is. Azon viszont már ritkábban szoktunk elgondolkodni, hogy ezek a jövőképek honnan is származnak? Mélyebb tanulmányainkból azt megtudhatjuk, hogy az ember és a Föld teremtésével egy időben, a teremtő szellemi lények beírták az Akasha Krónikába a szellemi ember és a teremtett világ jövőjét.

Az ember fejlődésének ezek a hatalmas képei, melyeket valamikor régen a teremtő erők helyeztek el az Akasha Krónikában, ma ebből a forrásból, mint jövőképek áramlanak felénk. Mégpedig egy olyan időáramban, ami ellentétes azzal, amit ezek a teremtő erők a nagy evolúciós folyamattal együtt hoztak létre. Tehát a kozmikus krónikában az ember fejlődésének és jövőjének hatalmas képei vannak elhelyezve és a második időáramban ezek jönnek szembe velünk. Ezeket lehet vagy tudja az ember érzékelni vagy fogni, ha érzékennyé teszi magát rá.

Persze joggal merül fel az a kérdés, hogy miért volt szükség arra, hogy ezeket a képeket az Akasha Krónikában elhelyezzék? Ezt akkor értjük meg igazán, ha a két időáramot a teremtés folyamatával való kapcsolatában vizsgáljuk. Azt tudjuk, hogy a teremtés két, egymástól jól elválasztható részből áll. Az első fele egy evolúció, egy kiáradás, egy kisugárzás volt. Egy folyamat, amelyben a hierarchiák megajándékozták a világot azokkal az isteni szubsztanciákkal, melyekből lépésről lépésre kialakult a látható, természetes világ. Végül pedig ebben a világban megjelent az ember, mint anyagi, fizikai lény, és így létrejött a bölcsesség kozmosza.

Ezután következett a teremtés történetének második fele, amelyben már nem az Istenek, hanem az ember a főszereplő. Ebben a szakaszban az embernek az a feladata, hogy azt, amit az Istenek addig kisugároztak, most ő befogadja és átszellemiesítse. Ebben a teremtési folyamatban kell az embernek a bölcsesség kozmoszát a szeretet kozmoszává átalakítani. Ez pedig az előbbi evolúcióval ellentétben egy involúciós folyamat. Ebben a folyamatban az a világ, amit az Istenek teremtettek, először feloldódik és megszűnik az emberben, majd pedig az ember által újra feltámad, és egy új, ember teremtette kozmosz jelenik meg.

A teremtő erők jól látták, hogy ebben a nehéz feladatban az embernek valami segítségre lesz szüksége. Ezt a segítséget, kapaszkodót adják azok a jövőképek, amelyeket az Istenek az első fázisban, a kereső emberek számára előrevetítettek. Ugyanis ezek az Istenek által az Akasha Krónikában elhelyezett hatalmas jövőképek, melyek a második időáramban áramlanak feléje, annak, aki meglátja őket, orientációt tudnak adni a rá váró feladatokban és küldetése felismerésében. De csak annak, aki meglátja őket!

Ebben, vagyis a felénk áramló jövőképekhez és ezáltal a világfejlődési folyamatokhoz való szabad csatlakozásban egy hatalmas ellentmondás is rejlik. Ugyanis mindez a szabadság kifejlesztésével együtt időben történik. Érzékelhetjük magunkban is, hogy milyen feszítő ellenétét van abban, hogy miközben nekem a szabadság felé kell fejlődnöm, ez egy – a világfejlődési folyamat által elém állított és a jövőképekben meg is mutatott – kényszer is. Egyszerűen kifejezve ma muszáj a szabadság kifejlesztésén magamban munkálkodnom. Ha jól belegondolunk, a mai emberek számára ez egy őrület. Ezt az ellentmondást az emberek azonnal megérezik, és ez igen nagymértékben megnehezíti számukra a feladatok felvállalását.

Azt, hogy az egész evolúció azért zajlik, hogy az emberek a szabadság felé fejlődjenek, még meg tudjuk érteni, de azt, hogy a XXI. század elején nem tudunk mást csinálni, mint ebben a folyamatban aktívan részt venni, az a mai emberek számára a lehető legnagyobb kényszer és ezt nehezen tudjuk szabadságként értelmezni. Amikor ezt felismerjük, akkor gyakran leszünk dühösek és sértődöttek, persze nem önmagukra, hanem a világra. Azért a világra, mert úgy érezzük, hogy senki sem kérdezte meg tőlünk, hogy akarjuk-e ezt a fejlődést, részt akaruk-e venni ebben a folyamatban. Ezért aztán mély harag, dac és egyfajta ellenállás keletkezik bennük a világgal szemben. Sőt, a többség hatására gyakran még azokban is, akik pedig elég erősek lennének ahhoz, hogy összekapcsolódjanak a világfejlődési folyamatokkal és a többieknek példát mutatva elinduljanak ezen a fejlődési úton.

Pedig a válasz jelentősége óriási! Ugyanis abban a válaszban, amit az emberek erre a dilemmára adnak, tulajdonképpen az egész teremtésre és ezáltal a saját létezésükre mondanak igent vagy nemet.

És miután a dac és a kötelező dolgokkal való szembeszegülés ma igen mélyen belénk van ültetve, ezért nagyon könnyen előfordulhat, hogy a mai modern nemzedék nem tudja felvállalni feladatát és így az emberiség a valódi szabadságot ebben a fejlődési korszakban nem tudja kifejleszteni!

Egy olyan érdekes helyzet állhat így elő, hogy az ember önként, szabadságával élve mond le a saját szabadságának kifejlesztéséről. Ehhez még azt kell tudni, hogy ha ez a helyzet a világban esetleg bekövetkezik, akkor az ember, a szabadság elvesztése következtében olyan negatív erők hatalma alá kerül, melyek tudati fejlődését hosszú időre visszavethetik.

Ez az ősi dac, a kötelező dolgokkal való szembeszegülés szinte mindenkiben benne van, és mai modern korunkban már egy általános elfutási reflexé vált. Ebben azt a vágyunkat fejezzük ki, hogy szeretnénk kilépni ebből a bonyolult világból, szeretnénk elmenekülni ez elől a komplikált fejlődés elől, egy időre el akarjuk felejteni a kihívásokat. Ezért egyesek bevesznek egy kis drogot, hogy aztán ennek a segítségével szálljanak ki egy időre, mások csak elkezdenek cigarettázni, hogy a füsttel takarják el maguk elől azt, amit meg kellene látniuk, és megint mások számára az alkohol és egy jó berúgás adja meg a kiszállás lehetőségét, mert ez után legalább 24 órán keresztül nincs gond, leszámítva a fejfájást. E mellett vagy akár ezzel párhuzamosan ma igen nagy tömegek számára a virtuális valóságba való menekülés jelenti a kilépést. Az internet és a TV világában nincsenek kihívások, ott nem vár senki senkitől semmit. Ez olyan, mintha lenne egy láthatatlan kis sziget, ahol a megfáradt és a világban zajló dolgokat nem értő ember el tud rejtőzködni a világ elől. Azt hiszem, mindenki pontosan tudja miről is beszélek.

Ráadásul ezeket a menekülési folyamatokat és az ebből megjósolható bukást ma még sok erő igyekszik elősegíteni. A világ egyrészt tele van olyan emberekkel és csoportokkal, akik az élvezetekbe és a virtuális valóságba menekülő embereknek kínálják a menekülés újabb és újabb lehetőségeit, míg sokan mások egyszerűen leveszik a szabadság terhét az emberek válláról és egy-egy csoport tulajdonává teszik. Természetesen mindkettő megérthető, mert az első csak ki akarja használni az igényt, és nekik mindegy, hogy hogyan és milyen módon, csak sok pénzt szeretnének keresni. Azok pedig, akik a szabadság terhét veszik le az emberek válláról, ők a hatalmat szeretik, nekik édes mindegy, hogy hol, csak a hatalmat akarják az emberek felett, legyen az a tudomány, az oktatás, vagy a kulturális élet területén.

Ez a sok „eltérítő erő” ugyanakkor arra kondicionálja az embereket, hogy szilárd belső morális alapokon álló világlátás segítségével önálló világképet alakítsanak ki. Mert ha ma egy ember nem képes saját véleményének, vagy önálló nézőpontjának kialakítására, akkor nem tudja magáévá tenni azt a képességét, hogy a XXI. században zajló folyamatokhoz kapcsolódjon. Ha pedig nem tud kapcsolódni a világban zajló folyamatokhoz, akkor sajnos nem tud összekapcsolódni nemcsak saját magával, hanem a környezetével sem. Ez pedig egy ember számára azt jelenti, hogy nem tud részévé válni azoknak a nagy világfejlődési folyamatoknak, melyek éppen most zajlanak.
Ez már önmagában is egy tragédia, de ennek van még egy további súlyos következménye. Ugyanis ha valaki nem tud kapcsolódni a világfejlődési folyamatokhoz, akkor megbetegszik. Ekkor azok a legfontosabb források, melyek az ember számra az egészséghez szükséges életerőt, energiát adják, elapadnak, fokozatosan bezárulnak.

Bármennyire furcsának is tűnik, de az ember egészségének alapja az, ha önálló képe van a világról, saját világlátása van, egy olyan, amely belső fejlődési út eredményeképpen, szabadon alakul ki benne. Mert a világfejlődési folyamatokkal engem összekapcsoló belső fejlődés az egészséghez vezető úttal is azonos. Persze azt tudni kell, hogy az egészség a belső fejlődésnek egyfajta mellékhatása, de nem a célja. Vagyis ha nem azért indulok el a belső fejlődési úton, hogy egészséges legyek, hanem egyszerűen azért, mert több akarok lenni, mert az életemben értelmes dolgot szeretnék csinálni, vagy mert az igazság iránt érzett szeretetem és érdeklődésem hajt, akkor az egészség ennek az útnak egy mellékterméke lesz.

Így válik érthetővé az, hogy miért szenved ma Európában minden harmadik ember valamilyen depressziótól. Sőt, minden hatodik 10 év alatti gyereknél is diagnosztizáltak valamilyen depresszív hangulatot. Ez, az orvosi diagnózissal megmagyarázhatatlanul nagy szám éppen azt jelzi, hogy ma senki sem képes megérteni a modern idők fejlődési követelményeit és a XXI. század korábban felvázolt elvárásait.

Mivel az emberek nem tudják összekötni magukat a világ eseményeivel, ezért megindul bennük a megbetegedés folyamata. Mint minden betegség, ez is mindig az érzésekben kezdődik, egy apró elhangolódással a világtól, a világfolyamatoktól, egy negatív hangulattal a világban zajló eseményekről. Ha az ember ezt nem veszi észre, ha nem tud vele foglalkozni, vagy a környezete nem adja meg a hiányzó és megnyugtató válaszokat, akkor nem lesz képes magát visszahangolni, és nem tudja feldolgozni azt a problémát, ami az elhangolódást okozta. Az ennek következtében egyre erősödő érzelmi diszharmónia pedig egyre jobban hat az életérzésre, és szépen lassan fizikai szinten is megjelenő betegséggé alakul át. A gyerekek, fiatalok és felnőttek tömegei ülnek - a világfejlődési folyamatoktól elszakadva, mély depresszióba süllyedve, - a TV előtt és közben nem értik a világot.

Mert nem szabad megfeledkezni arról, hogy vannak olyan erők, akik keményen dolgoznak azon, hogy az embernek ne sikerüljön ez a feladat. Igyekeznek a világot és benne az embert, minden szellemitől elválasztani és ennek hatására az ember így szép lassan elveszítheti azt a képességét, hogy a szellemit a gondolataival megragadja és megértse. Ezek az erők azon munkálkodnak, hogy az embernek ma ne sikerüljön teljesíteni feladatát és így az emberiség a valódi szabadságot ebben a fejlődési korszakban ne tudja kifejleszteni!

Az ember ma szabadon dönt arról, hogy azt az intelligenciát, amit az elmúlt időkben használt és kifejlesztet, mire fordítja, másképpen fogalmazva, kinek is adja oda. A kezünkben van annak az eldöntése, hogy egy végzetesen technika és intellektuális gondolkodásban elvesző társadalomban fog az emberiség a jövőben vegetálni, vagy egy olyan társadalom kifejlesztésén munkálkodik, amelyikben az intelligenciát az emberek a szívükbe fogadják és saját szabad akaratukból a feléjük áramló jövőképek megvalósításának szolgálatába állítják.

 Reményeim szerint ez az új Kerekasztal sorozat ebben segíti majd a résztvevőket, segíti, hogy felismerjék, majd pedig csatlakozhassanak a világfejlődési folyamatokhoz. Mindezt úgy, hogy miközben cselekedeteikben mindannyian szabadok és önállóak vagyunk, egyidejűleg tudatossá válunk abban, hogy milyen jövő megvalósításán kell dolgoznunk. Ez a sorozat talán megadja mindenkinek azt a lehetőséget, hogy felismerje a feléje áramló jövőképekben azt, amihez csatlakozni tud és fog, így közösen járulhatunk hozzá a világfejlődési folyamatok sikeréhez és egy boldogabb jövőhöz.