A Saumbra nem egy csoport, ahova csatlakoznod kellene.
Mindössze azt jelenti, hogy voltunk már együtt korábban, ugyanazt az ösvényt tapostuk, és lehetővé tesszük a Szellem számára, hogy földi létünk alatt kibontakozhasson. Mikor valaki haraggal a szívében hal meg a Földön, az a fátyol túloldalán vagyis a szellemi világba is tele lesz haraggal. Ez pont olyan, mintha elképzelnénk magunkat hirtelen test nélkül. A tudatosság nem feltétlenül változik meg, kőlónősen azoknak az eseteben, aki nincsenek megvilágosodva.
Amikor Shaumbra tér vissza a fátyol túl oldalára, ők általában megertik az átmenet folyamatát. Megértik hogy nem kell továbbra is magukkal cipelniük a dualitást. De az emberek túlnyomó része esetében,mikor valaki haraggal hal meg, az magával viszi a haragot. Mikor nagyon korlátolt és szigorú hittel bírnak Isten tekintetében, akkor azzal a hittel érkeznek oda. Meg se hallják a legnagyszerűbb angyalokat, akik meglátogatják őket. Ők Jézusra várnak hogy hirdessen felettük ítéletet. Az energiájuk valamiféle földhöz-kötött állapotba marad. Azt meg értik, hogy már nem rendelkeznek fizikai testtel, de nem engedik meg önmaguk számára, hogy teljesen átmenjenek a túl oldalra.
Így nagyon rövid időszakra, testetlen állapotban maradnak. Aztán egy erős vonzást éreznek, hogy azonnal visszatérjenek az emberi létbe. Nem töltenek időt azzal, hogy újra áttekintsék az életüket. Azonnal fejest akarnak ugrani vissza a dualitásba. Nagyon sokszor tele vannak haraggal, dühvel. Nincsenek egyensúlyba, és aztán így nőnek fel. Ez nehéz, mivel lennie kell egy átmeneti szakasznak az életidők között. De a legtöbben nem így döntenek. Vannak olyan emberek, akik a haláluk után mindössze néhány nappal vagy néhány héttel már visszatérnek az emberi formába.
Példa azok akik háborúba halnak meg, vissza akarnak térni hogy együtt lehessenek a szeretteikkel. Ez szinte abba a pillanatban visszahúzza őket a Földre.
Az Új Energiás halál arról szól, hogy hogyan kell elhagyni a testet könnyedén, hogyan kell elengedni mielőtt elmész, és mi vár rád amikor odaérsz. Lesznek persze olyanok akik abban hisznek hogy odaát eljön az ítélet napja, és a bűnösök hószú sorban várakoznak a végítéletre. Ők abban akarnak hinni, hogy a Mennyországnak különböző szintjei vannak ahova aszerint nyernek bebocsátást, hogy mennyit adományoznak, vagy mit tettek az életükben.
Ezeknek a dolgoknak semmi közük nincs a valósághoz. Az Igazság változatlan: TE IS ISTEN VAGY!
Istenemberek vagyunk! Mindez itt van bennünk. A szeretet hatalmas mesterének Jézusnak ez volt az egyszerű üzenete. De az egyház újra és újra eltorzította ezt.
A fizikai test levetésének is megvan a maga öröme, nem létezik egy bosszúálló és ítélkező Isten a túloldalon, aki arra vár, hogy lássa, hogy mit tetűnk jól vagy rosszul. Nincs egy előre meghatározott dátum vagy idő a jövőben, amikor vissza fogunk térni a szellemi világba, minden csak potenciál.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése