2010. július 14., szerda

Az új energia egyik sajátossága, hogy nem mentális energia.
A mai gondolatvilágunk felett működik. Intelligens, energetikai törvények szerint működik, a legkisebb ellenállást keresi és alkalmazkodik a környezetéhez. Az új energia egy eszköz amit használhatunk ha készen vagyunk rá. Ez az új energia lehetővé teszi az isteni természetünk integrálását az emberi természetünkkel a Földön.
Az új energia az átmenetet jelenti a dualitás fizikájából, a kettőből a négyes energiájába, a kvad fizikájába, ami egy sokkal nagyobb stabilitást nyújt. Az új energia, ha választod, lehetővé teszi, hogy minden régi korlátot, blokkot, karmát, sebet és sérülést elengedj és tiszta szándékoddal, megteremts Önmagadnak egy Új Életet ugyan ebben a földi létezésben-Őszhangban az Isteni minőségeddel - annak Szenvedélyében.
A változás minden szinten zajlik. Az energiák változnak. Felsőbb osztályba lépünk, ugrik az egész rendszer egy szintet. Ott pedig más szabályok szerint élhetjük az életet. Krisztus is ezt az energiát képviselte. Ő volt az, aki ennek a magját elhozta a Földre és elültette. Ő mondta először, Te is isten vagy és képes vagy csodákra! Egy kicsit felnyitotta az emberek szemeit. Amiért magot ültetett, mert az emberiség nem volt képes ekkorát ugrani a tudati fejlődésben mint Ő, az életében. Nekünk 2000 évre volt szükség.
Ezek voltak az előkészítés szakaszai, aztán ahogy haladt a folyamat egyre többen tanítottak és adtak teret ennek.
A mayák is tudták hogy 2012 felé vége lesz egy korszaknak, nem tudták mi lesz utána, de képesek voltak kiszámítani, ekkor egy nagy ciklus véget ér és kezdődik valami új.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése